Videoton TB 684 OC Mobilette

Gyártó

Videoton Rádió és Televíziógyár

Származás

Magyarország

Év

1968

Jellemzők

47 cm-es képátlóval rendelkező 12 csatornás hordozható televízió. OIRT-CCIR (VHF) norma vételére alkalmas. 12 db elektroncsövet és 8 db diódát tartalmaz. Az előlapon található a fényerő, kontraszt majd a hangerő potméterek. A két gomb közül a felső a VHF/UHF átkapcsoló, alatta a hálózati kapcsoló. A 12 csatornás VHF dobváltó és a finomhangoló a hátoldalon oldalt található. 240 Ω-os szimmetrikus antennacsatlakozója van.
Képcsatorna-érzékenység:  VHF: 100 μV. Hangcsatorna-érzékenység: VHF: 50 μV. Felbontóképesség: sorirányban: 400 (OIRT: 430) képirányban: 400. Finomhangoló: 1,6 MHz. Maximális bemenőjel: 150 mV. Szomszéd csatorna kép- és hangelnyomás: 40 dB. Tükörszelektivitás: 50 dB. KF zavararány: 40 dB. Kontrasztátfogás: 1:3 ... 1:5. AM elnyomás: 30 dB. Hangfrekvenciás átvitel: 100-9.000 Hz. Hangfrekvenciás érzékenység: 18 mV. Kimenő teljesítmény: 1,2 W. Sor- és képirányú nonlinearitás: max. 8 %. Nagyfrekvenciás oszcillátorstabilitás: bekapcs. után 2-120 percig az elhangolás legfeljebb 300 kHz. Fogyasztás: 170 W. Automatikák: sor- és képméret stabilizálás, kontraszt-fényerő automata.

Méret

530x410x230 mm; 17 kg.

Egyéb

1968-ban jelent meg a Videoton második hordozható televízió típusa. Szerkezeti felépítése - a hiányzó hangszínszabályzót és a kisebb képcsövet leszámítva - megegyezik a TC 684 Olympia asztali készülékkel. Az első generációs Fortunához hasonlóan az Olympia (vele együtt a Mobilette) típusban is helyet kaptak az új dekál csövek. A PCF 201 sorgenerátor és KF erősítőként, a PCF 200 szinkronjel leválasztó és KF erősítőként üzemel. A korai széria TB 674 modellszámmal létezett. Ebben nem volt helye az UHF tunernek és csak az OIRT normát tudta. Később a TB 684-en a kezelőszervek elrendezése változott, a hangszóró a jobb oldalról átkerült balra, kialakították az UHF modul helyét hogy beépíthető legyen, vehette a CCIR norma szerinti adásokat is (OC - kétnormás vagy Duplex).
A VHF adások vételére alkalmas 12 csatornás csatornaváltó egység a hátlap felső sarkán került elhelyezésre. Készült UHF tunerrel is OCU utónévvel ellátva. Ennél a folyamatos hangolású modul a kezelőszervek felett lett elhelyezve egy potméterrel az előlapon. A készülék kávája vékony rétegelt lemezből készült műbőr borítással, szegecselt fém sarokelemekkel megerősítve. Az A 47-17W jelű 110°-os eltérítésű Tungsram képcső ezekhez van csavarozva. A hátrafelé kibillenthető sasszi szintén szegecselt konzolokra van rögzítve. A képcső körül műanyag díszkeret található, ehhez rögzül a kezelőszervek modulja.
Az itt bemutatott készülék nincs túl jó állapotban, de a típus ritkaságára való tekintettel még így is megérte felújítani és bemutatni. A képcsövét kicserélték szovjet típusra. Sajnos ez nagyobb és sarkosabb az eredetinél, ezért a műanyag díszkeretből le van faragva illetve a sarokmerevítőkből ki van vágva. Ezzel elvesztette az eredetileg kedvesebb formáját a készülék. Továbbá nem lehetséges többé a hordfül műanyag merevítőinek a belső felfogatása. Viszont a cserének köszönhetően kontrasztban gazdag, erős képe van. A másik átalakítás, amit meghagytam, az az utólag beépített UHF konverter. A 32-es csatornán működő pécsi UHF adást konvertálja az OIRT 4. csatornára.

 

Itt semmi sem gyári. 50 LK 1 B az idegen képcső típusa. A kis fém dobozka az UHF konverter, amihez a két kék kondenzátoron át kapcsolódik az UHF antennacsatlakozó. Beépítve praktikusabb volt ez a megoldás. Nem kell az elhelyezésével bajlódni és az áramellátása is örökre biztosított:

Benne van az OC a típus megnevezésében, vagyis kétnormás. A kis modul az EF80 csővel felel a CCIR norma szerinti vételért. Csak OIRT esetén ez a panel kimarad:

Mobilette az 1968-as VT Revü nevű kiadványban:



Balra a TB 674 a Rádiótechnika 1969/1. számából, jobbra a gyakoribb széria a VT 1969-es katalógusából: