2020: Múltkor karácsonyra a Jézuskától csak egy apróságot kértem, hogy könnyebb legyen a dolga a választást is rábíztam a Buick Riviera és a Porsche 959 között. Azt mondta volt egy kis gondja az NKH-n a honosítással, de van egy B terve. A karácsonyfa alsó ágait bátran nyírjam fel, hogy oda tudjon pakolni. Így is történt, megérkeztek a fotelok! Sógoromnak volt egy Kockája, amihez volt egy szett 2107-es ülése szürke színben, hogy majd beépítésre kerülnek. Aztán az autó totálkáros lett más hibájából, de szerencsésen megúszta komolyabb sérülések nélkül. Az ülések nálam találtak új otthonra. A bal elsőm háttámlája már nagyon régen eltört. Aztán az évek során még kétszer. Már teljesen össze volt csavarozva, hegesztve, a rugói tákolva, hogy megérett a cserére. Most egy pihe-puha szürke fotel van bent állítható háttámlával. Huzat alatt úgyse látszik a színe. Mivel nem vagyok egy alacsony ember, a két első csavarja alá betettem egy-egy nagyobb anyacsavart, ami megemelte az ülőlap első felét. Így jobban tartja a lábamat. Az űrhajós befekvéstől még messze van, de az állítható támlával már bármeddig elutazom benne. Úgyhogy köszönjük a Jézuskának!
 


A tél elmúltával felújítottam a hűtőrendszert. Egy-két cső már kezdett szivárogni és a termosztát is úgy tűnt, hogy nem zár teljesen. Betettem egy pici digitális hőmérőz a termosztátra erősített szondával. Ezzel ellenőriztem, hogy mikor nyit vagy zár és a műszerfalon lévő hőfokmérőt is összehasonlíthattam vele. Mondjuk az 1991. áprilisi csővel nem volt gondom. A hűtőt sósavval átmostam, gumicsöveket, termosztátot, bilincseket cseréltem. Feltöltöttem fagyálló-ioncserélt víz keverékével, légtelenítettem. Most jobban tolerálja a nagy meleget és hidegben sem hűl vissza.
 

 


Brutális futómű és kormánymű felújítás történt. Utána még a kipufogót is kicseréltem a leömlő y-gyűjtőcsövétől hátrafelé. A fent látható alkatrészek árából és abból, amit az elmúlt fél évben az autóba építettem, kijött volna egy egyszerűbb használt autó. Igaz, hogy az a használt autó nem feszül úgy az útra, nem áll meg úgy és nem olyan csendes vagyis kellene rá költeni, tehát ez egy rossz példa volt... Pedig minden "savanyú a szőlő" ember ezzel jön. A fogyasztással meg a ráköltött összeggel. De főleg a fogyasztással. Még jó, hogy a varjúkárogás nem hallatszik fel a sasfészekbe!
 


Nagyon elnök lett ez a Gorbacsov-limuzin az új futóval és kiszínezett kerekekkel! Drótkefével kicsit feldörzsöltem a feliratot majd benzines ronggyal tisztára töröltem. Végül fehér lakkfilccel feltöltöttem a betűket. Majdnem egy óra alatt megvoltam velük. Sokat nem vártam az utólagos barkács-megoldástól. Azóta kissé megrepedtek, kifakultak, megpadkáztam a jobb oldaliakat, ezért jól áll nekik a távolság. De még vállalhatóak. A króm csavarkupakok jól illenek a keréksapkához.
 

   


Tavasszal kórházba kellett vinnem a kutyámat egy másik városba, ahol meg is műtötték. Nehéz volt elmagyaráznom, hogy most mindössze ennyi hely jut neki. Még soha nem utazott az autómban, így aztán már az utca végére érve mindent átrendezett a 30 kilós energiabomba. Hazafelé sajnos nem volt ennyire eleven, sőt! A kerekek miatt nem tudott becsúszni az ülések közé, a karton pedig a mászkálást korlátozta a pilótafülke és a raktér között. Kombi való a kutyának... Utána jöhetett a belső nagytakarítás, üléshuzatok, takarók kimosásával együtt.

Nyáron hibátlan műszaki vizsga, mint mindig.

A pandémia miatt nem volt más érdekesség az év további részében, így lényegében eseménytelenül múlt el az esztendő. A Gates termosztát tél elején nyitva maradt, akárcsak a balsorsú elődei, nem sokat bírt, jövőre folyt. köv.
Össz.: 3791 km.