Az első 30 év
 

Harminc. Még gombócból is sok - ezt szokták mondani. Itt már nincs olyan, hogy tavaly meg azelőtt. Itt évtizedekre lehet visszaemlékezni. Nagyon korán beszippantott a Lada-szag. Vagyis én szippantottam be azt. Gyerekkori nyaralás a víkendházban, Balaton, kirándulások, építkezés, hétvégi munka a telken, első méterek a jogosítvány felé és még lehetne sorolni napestig. Most mégis megpróbálok eme jeles alkalomból összeszedni pár olyan mozzanatot az emlékeimből, ami az első 15 évből valók. A második 15 év eseményei évenkénti bontásban nyomon követhető a honlapomon. A saját tapasztalataimról az írás második felében teszek említést.
Kevesen vannak, akik elmondhatják, hogy három évtizede ismerik az autójukat. Még kevesebben, akik az eredeti javítófestéket is a kezükben tarthatják. Pénzért bármilyen öreg autót meg lehet venni. Utána sok pénzért túlzásba lehet vinni a restaurálását. Sőt, pénzért még a veteránvizsgán is átmegy. Azonban az összecsiszolódás, az élmények sosem ivódnak olyan mélyre az emlékeinkben. Hiányozni fog a múlt, az idő. Ami viszont megfizethetetlen.
 

A javítófesték. Sárgásfehér színű zománc gépjárművek kisebb festékhibáinak javításához. Használat előtt hígítani kell. Szavatossági ideje 6 hónap, vagyis mindenképp "lejárt", mire az autóval eladták. A festékek kezelése nem volt egységesített Togliattiban. Származhatott a Tikkurila esetleg Sadolin márkától, vagy épp a Munkások Győzelme Gyárból. Az autó színe elvileg Szafari fehér 215 kóddal.

Nagypapám vette 452.000 Ft-ért 1992 .07. 24-én. Amikor még ő hajtotta, akkor sokat jött hozzánk látogatóba a mamával. Búcsúzásnál az ősök az utcán beszélgettek én meg a volán mögé ülve tekergettem a kormányt. Alig láttam ki belőle és a pedálokat sem értem el, de ez nem volt lényeg. Papa a kulccsal oldotta a kormányzárat, hogy tekergethessem a kormányt, én pedig képzeletben már a mecseki szerpentinen vittem az autót a nyaraló felé. Sok hétvégét töltöttem a nagyszülőknél. Olyankor a papa intézte a fuvart. Általában a dédi mama is velünk volt, hogy ne legyen egyedül szombat-vasárnap. A hét utolsó napján aztán hazafelé vettük az irányt, de előtte letettük a dédit. Persze nekem időben haza kellett volna érnem, hogy a másnapi iskola miatt időben ágyba kerüljek. Én azonban nem éreztem akadályát egy jó marokkónak a papával miközben a háttérzajt A hét című hírműsor szolgáltatta.
 

Az a bizonyos marokkó.
 

Nagy öröm volt, hogy a balatoni nyaralásra el tudtuk vinni a biciklimet, amit már önállóan tudtam hajtani. A kis BMX első kerekét kivettük, a kormánya pedig lehajtható volt előre vagy hátra. Így befért a csomagtartóba a csomagjaink fölé.
1996-ban, miután totálkárosra törték az előző Ladánkat, egy 2104-et szerettünk volna, mert abba könnyebb pakolni. Erre sehol sem találtunk a környező kereskedésekben. Népszerű volt, elfogyott. Hogy legyen mivel járni, kölcsönbe kaptunk egy Opel Ascona C ferdehátú, zöld színű autót. Tetszett a gép, főleg a nagy üveg hátsó ajtaja meg az ülése. Utána következett szintén kölcsönbe egy Wartburg 1.3 Tourist. Ez nagyon zörgősnek tűnt a csomagtér felől. Aztán nagypapám eladta az autóját apukámnak, később pedig vett egy nyugati kocsit. Az adásvételt követően a nagyszüleim erkélyén a főút forgalmát figyelve feltűnt néhány autószállító kamion. Különböző színű Ladákkal tele, leginkább 2104-el megpakolva haladtak a városba…  
Emlékszem az első részben közös méterekre is, amikor már akkora voltam, hogy az első ülés előtt állva próbáltam tekerni a kormányt, miközben apa a pedálokat és a váltót kezelte. Ez persze csak egyenesben sikerült, mert amikor meg kellett volna fordulni az utca végén, akkor az a fránya nagy kormány nem akart engedelmeskedni a gyermeki karok erejének. Ott bizony kellett a segítség, mert még nem nőttem fel hozzá. Még nem. Maradt a hátsó ülés a könyöklővel.
Ha leesik a hó télen, akkor az utcánkból nem egyszerű kijutni. A lakókon csak az összkerékhajtás vagy a hólánc segített korábban. Rengetegszer volt, hogy indulás előtt fel kellett tenni és a tiszta főút előtt megállva levenni. Hazafelé ugyanez csak fordítva. Egyszer apa hazafelé jövet megcsúszott a lejtőn és az autót próbálta a járdaszegélynek kormányozva megállítani. Sajnos nem sikerült, a felni pereme elgörbült, az autó tovább csúszott. Végül a lejtő alján lévő cserjés fogta meg az autót. Utóbbi nagy szerencse, mert a bokrok mögött már csak egy nagy rézsű volt/van. Ma már nincs ilyen gond, mert jön a hókotró és letolja a havat. Sajnos egyre kevesebbszer kell jönnie.
Az első „autószerelésem” a kesztyűtartó világításának a feljavításával történt. Ha be van kapcsolva a helyzetjelző és lenyitjuk az ajtót, akkor világítania kell. Az izzó a kapcsolóval a műszerfal burkolata mögött van. Elég sokáig elpiszmogtam, mire azt a lehetetlen formájú műanyag idomot kibányásztam a műszerfal nyílásán keresztül. Hogy sikerült-e a jobbító szándékú művelet, arra már nem emlékszem.
A kötelező olvasmányokkal mindig gondban voltam, mert benne van a nevükben, hogy kötelező. Tehát valami mágikus erőnek köszönhetően mindig taszításba kerültem ezekkel a művekkel. Ezt az erőt csak a szülői dörgedelem tudta vonzásra változtatni. Bár akkor sem voltam képes huzamosabb ideig a látómezőmben tartani a mások által rám testált könyveket. Így járt az Egri csillagok is. Amíg a szülők a hegyen dolgoztak, én a hátsó ülésen fekve olvastam a végtelennek tűnő regényt.
A balatoni nyaralást könnyen teljesítette négyünkkel. A Badacsonyra tervezett kirándulásnál felmentünk autóval, amíg lehetett. Onnan gyalogszerrel folytattuk utunkat. Úgy rémlik, hogy ezen a nyaraláson rendesen elkapta a jégverés az autót. A házból néztük, hogy vajon túléli-e? Túlélte, nem először és nem is utoljára, eddig még horpadás nélkül.
Aztán vontatott több ízben egy dobozos Barkast, ami a nagybácsimé volt. Szegény gép tényleg rászolgált a Barkács névre, mert egy Renault motorra volt kicserélve az eredeti. Sok bajjal küzdött, a szerelők rémálma lehetett. Én is utaztam benne, amikor épp működött. Mivel dobozos volt, ezért utólagosan hátul valamilyen 2 személyes ülés díszelgett. Nekem nem jutott hely, így kaptam egy felfordított rekeszt pokróccal letakarva. A fülke mögötti kopottas, horpadt vaslemezt figyelhettem az út során. Így mentünk ki a hegyre. Az ingerszegény, de annál hangosabb utazást a gép kilométerekkel vívott folyamatos csatája törte meg. Az életéért küzdött. Hazafelé jól meg lett pakolva néhány teli hordóval, rekesszel, miegymással. Ezt már nem bírta, a váltó feladta a harcot. Második fokozatban poroszkáltunk a főúton. A többi fokozat nem akart működni. Az incidens után jött a fent említett vontatás a város egyik feléből a másikba, ahol a műhely volt.
 

Mielőtt kölcsönbe került az autó 2003-ban, áthúztam az üléshuzatokat erre a csíkosra. Mini nagyon szeretett autózni. Rögtön birtokba is vette a hátsó részt, amíg nem figyeltem. A mai napig emlékszem, hogy mennyire odacsíptem az ujjam a fogóval, amikor a háttámla tartófüleit próbáltam kihajlítani.

Amikor gimnáziumba jártam, akkor az autót már a nagybácsim hajtotta. Kikerült a látóterünkből. Úgy tűnt, hogy ebből már nem lesz semmi. Felőrlődik a napi használatban és a tanyavilág járhatatlan útjain. Írtam róla egy történetet. Az egyik évben kíváncsiságból beadtam a művemet az iskolai vers- és prózaíró versenyre. A második helyig jutottam vele. Elégedett voltam a meglepő eredménnyel. Az első helyezet egy olyan mű volt, ami figyelembe vette a verselés szabályait. Hozzá képest az én írásom csak összelapátolt sorok összességének tűnt. Ma már gyermetegnek hat, bár a vége a mai napig nem vesztett lendületéből.
Még a jogosítvány megszerzése előtt az első ténylegesen önálló kilométerek megtételében segédkezett elsajátítani a gépészkedést. Daisy Duke elismerően kacsintott volna, ha látja azokat az indulásokat a pörgő kerekekkel és a porfelhővel. A kukoricatáblák közötti mezőgazdasági utakon gyakoroltam, amikor néha kimentünk a hegyre. Amint megtanultam vezetni, az indulásnál már nem pörögtek ki a kerekek. Hamar megtapasztaltam, hogy nem mindegy, hogy a kormányzott kerékkel hajtunk vagy a hajtott kerékkel kormányzunk. A másik probléma a lefulladás volt. Ha épp nem fulladt le, akkor a kenguru benzinnek köszönhetően nagy rángatásokkal indultunk. Én a kormányba kapaszkodtam, a többiek a majrévasba.
Hogy hogyan sikerült lefülelnem a rendszámunk szerint eggyel kisebb és nagyobb sorszámú autót, azt nem tudom. Az egyik a városban volt, a másik a Balatonnál jött szembe. Ezen kívül még több közeli számozással találkoztam az évek során.
 

Garázsban tartott, megkímélt állapotú, csak hétvégén használt. Ezek a mágikus szavak a használt autót keresők szemében. Garázsban tartott, mert ponyva van rajta. Megkímélt, mert a térképen sem szereplő helyen a tájat leszámítva elég kevés veszély fenyegette. Csak hétvégén használtam gyakorlásra, mert akkor tudtunk kimenni a hegyre. A két kép 2004-ben és 2005-ben készült, utóbbi már digitális fényképezőgéppel.
 

Mindennapok az életre ítéltetett géppel:

30 év alatt elégetett majdnem 15 m³ benzint, kifárasztott közel 80 liter olajat és elment 186.661 kilométert. Könnyebbé tette a hétköznapjainkat, megbízhatóan szolgált a munka terhe alatt. A fogyasztás körül mindig nagy legendák meg tévhitek keringenek, ez az autó viszont beérte 8,4 literrel 100 km-en. Az elmúlt 15 év alakult ennyire. Ehhez hozzátartozik, hogy sokat megy vegyes használatban. Ritka, ha a teli tank csak városban fogy el. A legkevesebb eredményem városi használatból származik, de ott akadt téli időszak, ahol 11 liter lett a norma. A negatív rekord 13 literre jött ki, amikor egy kicsit dagasztottam a sarat. Az Alföldön használva fél literrel kevesebb szokott lenni a fogyasztás. Ott könnyű levinni 7 liter alá. A dunántúli rögös tájon viszont nehéz fentről megközelíteni azt.
Az olajfogyasztása 2-3 dl/1000 km. A sok hidegindítás magasabb eredménnyel jár, nyáron vagy hosszú utakkal kevesebb. Az olajcsere-periódust 7-8000 km-re csökkentettem és az első saját cserém óta 10W-40 típust használok jó minőségű szűrővel.
Hogy mit jelent az autó fenntartása anyagilag? Igen sokat, milliókról van szó! Nagyjából 50-60 Ft/km költséggel jártam az elmúlt években. Volt kevesebb és több is. Ilyenkor jön a felhördülés és az „Ennyi pénzért már vehettél volna…” kezdetű mondatok a mások pénztárcájában turkálóktól. Lehet azon vitatkozni, hogy mennyivel jobban járnék egy németből berángatott importhulladékkal.  Vagy az új autóval, ami a kereskedés kapuján kitolva már szinte csak a felét éri az imént a kasszánál kicsengetett zsetonnak. Vagy a 0%-os autó, amit előbb-utóbb visszavesz a bank, mert mégsem jó ötlet a takarónknál tovább nyújtózkodni. Persze a legolcsóbb járművel, a céges autóval semmi sem tud versenyre kelni. A legtöbben mindig elfelejtik, hogy egy autót nem csak tankolni kell. Én minden fillért felírtam, ezért tudom mennyi az annyi. A kárpitpatent, autómosás, műszaki vizsga, gépjárműadó, alkatrészek sokasága, ólompótló adalék mind-mind hozzátartozik az autó fenntartási költségeihez. Ezekkel az adatokkal sajnos kevesen rendelkeznek naprakészen, ezért felesleges az ilyen okoskodásokba belemenni a „hittérítőkkel”. Mindig ráhagyom a másikra, hadd mondja. Nehogy már ne mondja!
 

Ezt már csak a festék tartotta egyben 2007-ben. A felújítás előtt annyi lyuk volt rajta, mint egy sajton. A bal hátsó küszöb vége egyszerűen leesett. A kis rozsdás vasdarabot eltettem mementónak.
 

Kezdetben, amikor még nem értettem hozzá és csak tankolni tudtam, akkor szerelőhöz vittem az autót. A felújítás időszakában sokat állt ott. Azóta szert tettem némi rutinra, megvettem a szakirodalmakat, bevásároltam célszerszámokat. Lakatolni-fényezni ezután sem fogok, de bátran nekilátok a javításoknak. A csavarhúzó-kalapács kombót el lehet felejteni. Nem tudom mit lehet velük megjavítani, hiába mondják, hogy ehhez annyi is elég. A karbantartáshoz nem árt némi türelem. Öreg a gép, technikája 50 év feletti és orosz. Nem mindig az autó van értünk, néha nekünk is segíteni kell rajta, ha valami megfáradt. Ilyenkor mindig van idő rákészülni a javításra, utána olvasni a könyvben. Még sosem hagyott minket cserben, bármikor lehet rá számítani. Szerencsére még jó az alkatrész ellátottsága a márkás nyugatitól a gyárin át a hamisított utángyártottig bármiből választhatunk. A komoly tuning sosem érdekelt. Az eredeti az egyedi, abból van egyre kevesebb és az jár a legkisebb gonddal. Az évek során számtalan vételi ajánlat érkezett, de sosem gondolkoztam az eladásán. Egy dologban azonban csalódást okozott az autó. Műanyagból van a hűtőrács! De ezen túltettem magamat…
Egyre többen vannak, akik nem értik már ezt. Nagyon sok téren megváltozott a világ és nem jó irányba. Az öregautózást nehéz megmagyarázni, inkább érezni kell. Kikopnak az utakról, generációk nőnek fel az emlékük nélkül, megváltoznak az igények és az sem mindegy, hogy épp mit erőltetnek az emberekre. Remélem még sokáig sziklaként fog állni az egyenszürke alaktalan autók hömpölygő masszájában. Hogy mi a terv a jövőt illetően? Természetesen a következő 30 évben eljutni a Holdra. Az idő és az út fele már megvan. This is the Way!