<< 2024

Főoldal

Lada

2026 >>

 
2025: Így kell szakszerűen szállítani az 55"-os OLED kijelzőt. A doboz jóval nagyobb még a tévénél is. Semmit sem bízott a véletlenre a gyártó, ha már a világ másik felére küldi a termékét. Ez csak akkor probléma, ha a helyszínen derül ki, hogy nagyobb autóval kellett volna érkezi. Elég küzdelmes volt bepréselni. Számítottam némi pakolásra, de ez durva volt. A vége az lett, hogy ugrott a jobb első ülés, biztonsági öv, hátsó ülőlap, ablaktekerők és könyöklők. A bal első ülést kicsit előrébb húztam, hogy még kényelmetlen is legyen.
 

Miután kirámoltam a belteret, pakolhattam vissza csak épp máshova. Végül semmit sem hagytam el.
 


Hazafelé megadta magát a differenciálmű. Szerencsére működőképes maradt, de irgalmatlan hangos lett. 80 km/h felett már a motort se hallottam. Eljött a bontott diffi ideje. Balra a gyári, jobbra a cseredarab. Ezt sok évvel ezelőtt vettem tartaléknak.
 

A típus be van ütve a tányérkerék peremébe az áttételi aránnyal együtt. Ez volt a leghosszabb a szériában a 3,9-es értékével. A fogaskerekeket összehasonlítva semmilyen különbséget nem láttam a kettő között. Gondolom a csapágyaknál lesz a hiba. Mivel házi körülmények között rutin és szerszámok nélkül esélytelen megjavítani, ezért inkább elviszem szakműhelybe.


Klímát a Ladába? Igen, lehetséges! Ez már a 21. század. A dübörgő globalizáció közepette minden marhaságot szakmányban rendel az ember az internetről valami fejlődő országból vagy távoli diktatúrából. Aztán a csomag megérkezését követően derül ki, hogy nem is olyan, mint ami a hirdetésben szerepelt. Kicsit nagyobb, kicsit zörög, kicsit sem kompatibilis. Sebaj, legalább ha megállít a rend éber őre, akkor meg tudom kínálni egy jó hideg sörrel!
 

   

Ősszel eszembe jutott, hogy az utolsókat rúgó napsugarak melegében még gyorsan kilakatolom az ajtók alját. A barbárkodáson kívül nem sokra futotta az időből. A csiszolás után jókora kráterek keletkeztek. De volt még mögötte anyag. Kapott korróziógátló alapozót majd ecsettel felkentem némi zománcfestéket. Ez itt a legsúlyosabb hiba, a többi helyen csak felületi rozsdát találtam. Arra jó volt, hogy elodázzam a nagyobb melót.
 

   
<< 2024

2026 >>